Keresés

Hasznos dokumentumok
 
Versenyek
 
Verseny kiírások
 
Versenyeredmények
 
Vezetőség
 
Nyilvántartások
 
Válogatott
 
 
Lovastorna Európa Bajnokság, Le Mans (FRA)
5. nap- Junior fiú döntő, kűr gyakorlatok, junior csapat kűr

A juniorok számára záró napon a fiú és csapat döntőben volt érdekeltségünk.
Elsőként egyetlen egyéni döntősünk, Bence Balázs mutathatta be kűrjét. Gyakorlata jól sikerült ismét, lova volt valamivel gyengébb. Pontszámával meg tudta tartani helyét, így végül a 12. helyen fejezte be a versenyt. Gratulálunk!
Csapatunk a délután folyamán lépett pályára. Ezúttal nem volt rontás, és egy jó hangulatú kűrrel fejezhettük be a versenyt. Sajnos a bírók elég óvatosan pontoztak, így nem sikerült előrébb lépni, a tizedik helyen zárta együttesünk az EB-t.



4. nap- Junior fiú döntő, kötelező gyakorlatok, senior női kűrök, junior csapat kűr
Bence Balázs javítani tudott!

A pénteki napon a döntőbe jutott Bence Balázs mutathatta be kötelező gyakorlatait, valamint a junior csapat kűrje következett.
Bazsi remek formával, élete talán legjobb kötelezőit mutatta be, lova Vezér pedig szintén beleszokott a versenyzésbe, nagyon jó állapotban ment a program alatt. A pontok még lehettek volna magasabbak, bár a bírók véleménye nagyon megoszlott. Volt, akinél Bazsi a hatodik legjobb kötelezőt mente, összességében viszont az első fordulós pontszámát négy tized ponttal javítva a 11. helyen végzett. Ezzel egy helyet tudott javítani, és most a 12. helyen áll (6,591 pont).
A senior lányok között Bence Krisztina mutatta be kűrjét, ami most is jól sikerült, ennek ellenére nem tudott feljebb lépni, a harmincadik helyen fejezte be a versenyt.
Délután csapatunk mutatkozhatott be új, Elvis zenékre összállított kűrjével. Sajnos a programba egy esés, és több megingás is becsúszott. Az idei mezőny - látnunk kellett - sokkal erősebb, mint a tavalyi, szinte hibátlan kűröket mutattak be a csapatok. Így jelenleg a tizedik helyen áll együttesünk.
A holnapi folytatásban Bence Balázsért izgulhatunk, aki kűrjét fogja bemutatni, valamint csapatunk is újra pályára lép, második fordulós kűrjével. 



3. nap- Junior egyéni kűrök, senior kötelező
Bence Balázs a döntőben!

A napot Bence Krisztina kötelező gyakorlataival kezdtük. Korrekt kötelezőire viszonylag korrekt pontozással 5,795 pontot kapott, ezzel gyengébb lópontjai miatt jelenleg a 30. helyen áll.
A folytatásban nagy reményekkel vártuk Bence Balázs kűrjét. Bazsinak végül összejött a jó szereplés, Drakula programja nagy sikert aratott a közönség körében. A hatásos programmal egy helyet sikerült előre lépnie, így a 13. helyről fordul a döntőre.
A lányok közül Németh Blankának volt még esélye a döntőre, sajnos Ács Kornélia és Somogyi Eszter már nagyon nehéz helyzetbe került a kötelező gyakorlatok után. Elsőként Somogyi Eszter mutatta be a programját. A gyakorlat jól sikerült, bár pontszámban még mindig jóval a megszokott alatt maradt. Így a 31. helyig tudott feljönni, 5,986 ponttal. Ács Kornélia kisebb megingással bemutatott kűrjét eléggé alul értékelték a bírók, így ő sajnos visszacsúszott a 34. helyre (5,800 pont). Németh Blankától nagyon vártuk a döntős szereplést, ezúttal azonban nem sikerült tökéletesen a kűrje, így a 23. helyig csúszott vissza (6,436 pont), ezzel elszálltak a döntős remények. 
A holnapi napon még a csapatnak és Balázsnak is van esélye előrébb lépni, reméljük most mellénk áll a bírói kar. Azt látni kell, hogy ezen a nyugat-európai versenyen a nyugat-európai versenyzőknek áll a zászló, a keleti blokkot vagy állatorvosi döntésekkel (lókizárás), vagy pontozással hozzák lehetetlen helyzetbe.  


2. nap- kötelezők
A szerdai napon a junior fiúk és lányok, valamint a csapat kötelező gyakorlataikat mutatták be. Somogyi Eszter és Vezér bemutatkozása nem sikerült a legjobban, Vezér a kör kijárat felőli részén kétszer lelassított, ami két gyakorlat rontást eredményezett...sajnos a kapott pont ezt figyelembe véve is megdöbbentően alacsony lett, mindössze 5,397 pont, ami jelenleg a 39 fős mezőnyből a 37 helyre elég - minden várakozást alulmúló eredmény. Nem jártak sokkal jobban a Szárnyalós versenyzők sem, itt Ács Kornélia 5,519 ponttal - szintén jóval alacsonyabb, mint amit Nelli szokott kapni - a 35. helyen áll. Egyedül Németh Blanka került nagyjából helyére, ő 6,453 ponttal a 14. helyen áll, és ezzel jó eséllyel pályázik a döntőre.
Bence Balázs jó programmal és alacsony pontszámmal (6,222 pont) jelenleg szintén a 14. helyen áll a 25 fős mezőnyben.
Csapatunk tudásának megfelelő programot mutatott be, bár a bírók ezt szintén alacsony pontszámmal (5,941 pont) "díjazták", és ezzel jelenleg a kilencedik helyen állunk a 10 csapatból.
És, hogy nem csak nekünk savanyú a francia szőlő - a csehek újabb lovát zárták ki, ezúttal verseny után, így Peagas és a rajta már elstartolt versenyzők sem fejezhetik be a versenyt...

1. nap - Állatorvosi vizsgálat 
Sikerrel kezdtük az Európa-Bajnokságot Le Mans-ban. Az állatorvosi vizsgálaton mindkét magyar ló átment, igaz Vezér holding box kitérő után. Örülhettünk ennek az eredménynek, hiszen több komoly, elismert ló jutott a kizárás sorsára. Így az osztrák Elliot, a cseh Catalin és a verseny platkátján szereplő szlovák Celtic Z sem vehet részt majd a versenyen.
A holnapi napon a junior versenyzők (egyénizők és csapatok) kötelező gyakorlatikat fogják bemutatni. A magyar csapat elsőként lép majd pályára, míg lányaink a mezőny végén mutathatják be gyakorlatukat.
  


Az indulók
A 2011. augusztus 16-21. között Le Mans-ban megrendezendő lovastorna Európa Bajnokságon részt vevő magyar sportolók:
Senior női egyéni induló: Bence Krisztina (Lovasakadémia SC) - Vezér
Junior leány egyéni indulók: Ács Kornélia (Szárnyaló LSE) - Monte Cristo
                                        Németh Blanka (Szárnyaló LSE) - Monte Cristo
                                        Somogyi Eszter (Lovasakadémia SC) - Vezér
Junior fiú egyén induló: Bence Balázs (Lovasakadémia SC) - Vezér
Junior csapat induló: Szárnyaló LSE + Lovasakadémia SC csapata - Monte Cristo
                              Csapattagok: Bence Balázs, Blaski Lili, Czeglédi Ágnes, Kollár
                                                 Petra, Németh Blanka, Németh Ida, Szabó Emese

 
PARTNEREK
weboldalkészítés, webdesign, weblapkészítés © 2008 Magyar Lovas szövetség www.lovasszovetseg.hu