Keresés

Hasznos dokumentumok
 
Versenyek
 
Verseny kiírások
 
Versenyeredmények
 
Vezetőség
 
Nyilvántartások
 
Válogatott
 
 
Nyílt bíró- és edzőképzés

Tisztelt lovastorna edzők / bírók / versenyzők / támogatók / szülők!

 

 

 

A Magyar Lovas Szövetség Lovastorna Szakága 2012. március 24-25.-i időpontra edző és bíró képzést hirdet meg, melyen a tárgyévben aktív bírók részvétele kötelező, kivétel azok számára, akik a FEI kurzust már elvégezték.

Azok számára, akik be kívánnak kapcsolódni a bírói munkába ezen a képzésen való megjelenés szintén kötelező.

Az edzők számára ez a képzés elfogadott kötelező éves képzésnek. A szakág ebben az évben nem tervez újabb edző képzést, így a 2013-as licence-hez a részvétel elengedhetetlen. A képzést Breiter úr angol nyelven vezeti, de Bence Krisztina (Lovasakadémia) jóvoltából - melyet ezúton is köszönünk – magyarul is követhetjük.

 

A képzést a szakág megnyitja a senior, junior versenyzők, továbbá a támogatók és szülők számára is. A versenyzők azonos jogokkal és feltételekkel vehetnek részt mint a bírók és edzők. A szabályok nagymértékű változása miatt a szakbizottság úgy döntött, hogy a támogatók, illetve szülők hallgatóságként konzultációs jog nélkül jelentkezhetnek.

 

Az előadás tematikáját a jövő hét elején fogjuk megküldeni a jelentkezők számára. A kétnapos képzésen való részvétel díja 10.000.- Ft/fő. A támogatók számára a képzés díja 5.000. Ft/fő.

 

A képzés helyszíne: Rubin Hotel és Business center 1118 Budapest, Dayka Gábor u. 3. (www.hotelrubin.com) A jelentkezéseket a semeredy.peter@optisoft.hu email címre kell megküldeni 2012. március 21-ig.

A jelentkezéseket az érkezés sorrendjében fogadjuk.

 

 

 

Semerédy Péter

szakági elnök

 
PARTNEREK
weboldalkészítés, webdesign, weblapkészítés © 2008 Magyar Lovas szövetség www.lovasszovetseg.hu