Országos Bajnokság

Egyéb, Hírek

Ezúttal új helyszínen, a Nemzeti Lovardában került sor a Lovastorna Országos Bajnokságra. A napsütéses időjárásban közel 100 lovastornász mérette meg magát, ami talán az utóbbi évek egyik rekordja, de a résztvevő 13 egyesület egészen biztosan az.

A nevezések alapján látható volt, hogy idén a C és D kategória a legnépszerűbb, de végre a junior lányok mezőnye is népesnek volt mondható. Sajnos azonban több bajnoki számban elfogytak a résztvevők az év végére, így nem  mindenhol izgulhattunk a győztesek miatt.

Szombaton lezajlott a kisebb kategóriák versenye. Az amatőr műlovas kategóriában Székely Boglárka (PHLSE) állhatott a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára, 5,943 ponttal. Az amatőrök lovas számában Boglárka klubtársa, Csőkör Emese érte el a legmagasabb pontszámot (6,278 pont) a kihagyás után remek formát mutató Fecske hátán.

Az utánpótlás verseny 2-es korcsoportjában szilvásváradi siker született Turai Róza révén (Incitato XVII-4), aki 5,337 ponttal zárta  a versenyt. Az idősebbeknél a Budapesti Lovasklub versenyzője, Pórfy Boglárka Hajnal segítségével tudott győzni, 6,256 ponttal. A kategória lovon kűröző számában olyan sok induló volt, hogy két korosztályban lettek értékelve a versenyzők. Itt az idősebbeknél Csák Lívia Mercédesz (PHLSE) Fecske hátán szerezte meg a győzelmet 6,177 ponttal, míg a fiatalabbaknál Papp Rozina (Grand Hope LSE) Fáklya segítségével nem talált legyőzőre, pontszáma 5,707 lett.

Szerencsére egyre több páros és csapat is megméretteti magát a versenyeken, ami ezen kategóriák közösségformáló szerepe miatt örvendetes jelenség. A lépés páros versenyszámban két kategóriában összesen 9 páros indult. Itt a rutinosabb versenyzők között Fórján Elmira és Krizmájer Dorka kettőse győzött Rádiháza Horka segítségével (4,996 pont), míg a kezdőbb párosok között a Berri SE duója, Szabó-Kita Anna és Papp-Hegyi Polli vehette át az aranyérmet szoros versenyben, 6,476 ponttal.

A csapatoknál U kategóriában két együttes állt rajthoz, itt a győzelmet a Szárnyaló SE szerezte meg a rutinos Monte Cristo segítségével 5,785 ponttal. C kategóriában szintén két egyesület nevezett, közülük itt a Szilvásváradi LSKE térhetett haza az arannyal, 5,615 ponttal.

A D2 kategória mezőnye most is elég kicsire sikeredett, a győztes Tarjányi Szonja lett Garfield hátán (5,873 pont). Az idősebbek között, a D1-ben 13 induló állt rajthoz.  A győzelmet a Pasaréti Honvéd LSE versenyzője, Zala Petra szerezte meg Fecske segítségével, 5,797 ponttal. A C kategória rajtjánál szintén 13 induló volt, a győztes a Tündérkert LSE képviseletében Gyombolai Szonja lett Face to Face hátán (5,934 pont). A B kategória kihívásainak már csak négyen tudtak megfelelni, itt a győzelmet a kaposvári Szita Eliza szerezte meg PM Star Ladyvel, 6,155 ponttal.

A felnőtt 2*-os kategória már-már hagyományosan Gyombolai Sára versenye, ezúttal is csak ő állt rajthoz, Rádiháza Horka hátán 5,533 ponttal zárta versenyt.

A nemzetközi számokban – ahol a Magyar bajnoki címek eldőlnek – már kevesebb induló volt. Az eléggé erős Children (gyermek korosztály) kategóriában remekül sikerült kűrjének köszönhetően Péter Ella (Lovasakadémia SC) szerezte meg a győzelmet Autómata hátán. Magas pontszámával (6,463 pont) a junior mezőnyben győzni tudott volna! Az ezüstérem a szintén jó produkciót bemutató Szász Janka (MPKSZ) nyakába kerülhetett, aki Rádiháza Horka hátán 6,211 ponttal zárta  versenyt.  A bronzérem újfent Kaposvárra került Lázár Noémi révén, aki a csupaszív Autómata segítségével 6,081 ponttal fejezte be a versenyt. Péter Ella - Autómata

A juniorok lányok között 9 versenyző állt rajthoz, a győzelmet ezúttal a saját lován versenyző Csipkereki Brigitta (Tündérkert LSE) szerezte meg Siglavy Capriola Alekosz hátán. Eredménye 6,223 pont lett. Másodikként a Magyar Póniklub Szövetség versenyzője, Szloszjár Nóra zárt Cornetto hátán, 5,934 ponttal. A bronzérem Keller Csengének (BLK) jutott, akit Carlos segített (5,890 pont).

A Young Vaulter kategóriában mindössze egy férfi és egy női versenyző indult. Basa Máté (Berri SE) Carlos hátán 6,819 ponttal zárt, míg Karna Rebeka (PHLSE) Des Lys du Vivaroval 6,270 ponttal fejezte be a versenyt.

Sajnos a felnőtt női mezőnyt Magyarországról egyedül Somogyi Eszter (Lovasakadémia SC) képviselte, aki Carlossal 6,498 ponttal zárt. A második helyen a szlovák Lea Hakszer végzett Cornetto hátán, 5,680 ponttal.

Szólnunk kell még a junior páros és csapat versenyről, ahol végül a csapatoknál volt izgalom, hiszen ismét volt két induló. A győzelmet azonban nagy előnnyel szerezte meg a Lovasakadémia SC csapata PM Star Lady hátán, 6,337 ponttal, míg az új összeállításban rajthoz álló Magyar Póniklub Szövetség csapata Cornettoval a rövid felkészülési idő után végül 5,893 ponttal ezüstéremmel zárta a versenyt.

A junior párosok között Habsburg-Lothringen Károly-Konstantin lovastusa szakágbeli kötelezettségei miatt nem tudott rajthoz állni, így egyedül a Szloszjár Nóra-Szász Janka kettős indult, akik Cornetto hátán a 5,884 ponttal zárták a versenyt.

Elmondható, hogy nemzetközi kategóriás versenyzőink nem most mutatták legjobb formájukat, ami a sokszor eléggé alacsony, 6 pont körüli ponteredmények is mutatnak. Ahhoz, hogy a nemzetközi mezőnyben eredményesek lehessük, a 6,5 pontos eredmény elérése lenne a beugró, és ettől most messze vagyunk. Lesz tehát min dolgozni az egyesületeknek, de várhatóan az elkövetkező évek az építkezésről fognak szólni, és nem a világraszóló eredményekről. Ami mindenképpen jó hír, hogy ha lassan is, de biztosan növekszik a lovastorna bázis, az egyesületek száma, de nehéz időszak előtt állunk, kitartás minden szakembernek, egyesületnek, hogy át tudják vészelni a válság hónapjait.  Folytatás 2023-ban!

Last modified: 2022-10-10