Tavaszi(?) Kupa

Egyéb, Hírek

Ha Kaposvár, és lovastorna verseny, akkor szinte borítékolható az extrém hideg időjárás. Idén sem volt ez másként, egy héttel ezelőtt még 20 fok feletti hőmérséklet és napsütés, a Tavaszi Kupa idejére 6 fokos maximum, és havazás. Nem volt hát könnyű dolga a lovastornászoknak, akiknek az évi első lovas verseny amúgy is mindig egy nehéz menet. 10 egyesület vett részt az évadnyitón, de sokan közülük ló nélkül, és csak néhány versenyzővel érkeztek, így még nem láthattuk a teljes mezőnyt – bár a nemzetközi versenyre készülők mind ott voltak a rajtnál.  

De kezdjük a legkisebbekkel. Az amatőr műlovas kategórában két korcsoportban hirdettünk győztest. Az idősebbeknél a győzelmet a Pasaréti Honvéd LSE versenyzője, Székely Boglárka szerezte meg (5,656 pont), míg második a soproni Helló-Art LE képviseletében Erdősi Kornélia lett, eredménye 5,024 pont. A fiatalabb korcsoportban soproni győztest hirdettünk, Vasas Johanna személyében, aki 5,390 ponttal zárta a versenyt. Az ezüstérem a kaposvári Nagy István nyakába kerülhetett (4,860 pont), míg a bronzérmet Erdei Fanni vihette haza 4,816 ponttal (Helló-Art LE). Az amatőr lovas versenyben csak egy induló volt, Csőkör Emese (PHLSE) személyében, aki Szellő hátán 5,858 ponttal zárta a versenyt.  A páros versenyben két soproni duó vetélkedett, közülök a Fazakas testvérpár, Magdaléna és Szidónia vihette haza az aranyérmet, 6,396 ponttal.

Vasas Johanna (Helló-Art LE)

Az utánpótlás I. kategória kiskunhalasi háziversenyt hozott. A végeredményben a Török Réka (5,844 pont) – Nagy Olívia (5,789 pont) – Futó Eszter (5,759 pont) dobogó alakult ki, mindannyian Aisa hátán versenyeztek. Sokkal népesebb volt az Utánpótlás lovas kategória, ahol két korcsoportra lettek bontva a résztvevők. Az idősebbeknél a Tündérkert SE versenyzője, Érsek Nóra állhatott a dobogó legmagasabb fokára, a kaposvári Amira segítségével (5,941 pont). Másodikként Karaszi Judit zárt (Kiskunhalasi Lovasbandérium) Aisa hátán (5,765 pont), míg a bronzérem a kötelezőkben még vezető Láng Emese (Grand Hope LSME) nyakába kerülhetett (5,523 pont), akit Fáklya segített.

Érsek Nóra (Tündérkert LSE) – Amira

A fiatalabbaknál a dobogó első két fokára a Berri SE versenyzői, Nagy Boglárka (6,154 pont) és Szabó-Kita Anna (5,652 pont) állhattak, őket szintén a kaposvári Autómata segítette. A bronzérem itt is egy Grand Hope-os versenyzőhöz, Papp Rozinához került, eredménye 5,460 pont lett. A csapatversenyben a Sóskúti Manók betegség miatt végül csak 5 fővel tudtak starthoz állni, így az emiatti jelentős levonással végül 4,625 ponttal zártak az újonc Déva Borka hátán. Lépés párosban két kategóriában hirdettünk győztest, a rutinosabb kettősök között Kertész Annaflóra és Farkas Kamilla (MPKSZ) győzött 6,603 ponttal, míg az ezüstérem Fórján Elmira és Krizmájer Dorka (MPKSZ) nyakába kerülhetett (6,443 pont), mindkét párost Déva Borka segítette. A 2. kategóriában a kaposvári Kászonyi Luca-Biczó Boglárka kettős 6,575 ponttal zárt az első helyen, Autómata hátán.


Nagy Boglárka (Berri SE) – Autómata

A vágtás számok közül a D2 ismét nem volt túl népes, hiszen mindössze Zala Petra (PHLSE) indult benne, ő Szellő hátán 6,230 ponttal zárta a versenyt. A D1 kategória 6 indulója közül Papp Viola (Grand Hope LSME) szerezte meg a győzelmet Fáklya segítségével, eredménye 5,777 pont lett. A második helyen egy pasaréti versenyző, Ombódi Angelika zárt Szellő hátán 5,589 ponttal, míg  harmadikként a Magyar Póniklub Szövetség versenyzője, Petre-Miura Borka végzett (Valente) 5,467 ponttal. Szintén elég népes volt a C kategória, ahol a dobogó első három fokán a TEHETSÉG program részvevői végeztek szoros versenyben. A győztes Gyombolai Szonja lett (Tündérkert LSE) a kaposvári Amira hátán, 6,398 ponttal, második Töreky Sophie (PHLSE) és Szellő (6,240 pont), míg harmadik szintén a Tündérkertes Hertel Csenge (6,239 pont), akit ugyancsak Amira segített. A B kategóriában nagyon szoros versenyben a  kategóriában korelnök Hantos Orsolya (MPKSZ) győzött Valente hátán 6,286 ponttal.  A második szintén egy TEHETSÉG programos, Nagy-Baló Bori (PHLSE) lett Szellő hátán (6,253 pont), míg harmadikként a kaposvári Szita Eliza végzett Amirán (6,251 pont).


Gyombolai Szonja (Tündérkert LSE) – Amira

A nemzetközi számokban mindig izgalmas az év első versenye, nem volt ez másként most sem. A children kategóriában mindössze 3 induló volt, közülük kimagasló és lovával harmonizáló produkciót mutatott be Hubertus hátán Szász Janka (MPKSZ). Magas pontszámával (6,596 pont) a junior versenyt is nyerte volna, ami azért érdekes, mert Janka már életkora alapján akár a juniorok között is indulhatott volna. Második helyen a kaposvári Lázár Noémi végzett, akinek Juventussal most is voltak nehézségei, eredménye 5,916 pont lett. A bronzérmet a sokat javuló Fórján Elmira (MPKSZ) vehette át Déva Borka segítségével (5,522 pont).  

Junior párosban két MPKSZ-es együttes készül az EB részvétel reményében. Nos, a látott produkciók még sajnos messze vannak a kívánatostól, inkább gyakorlatokat láttunk egymás után, mint összeérett kűröket. A nemzetközi versenyig hátralévő időben még biztosan javulni fog mindkét produkció, és így reméljük sikerül majd kvalifikálódniuk. A győzelmet most Habsburg-Lothringen Károly-Konstantin és Hantos Orsolya kettőse szerezte meg (5,968 pont), míg a második helyen Szloszjár Nóra és Szász Janka párosa zárt (5,345 pont), mindkét egység Cornetton versenyezve.


Szász Janka (MPKSZ) – Hubertus

A junior lányoknál évek óta nem látott nagy mezőny, 10 induló vágott neki a versenynek. Először köszönthettük versenyen sok év után újra a szilvásváradi versenyzőket, akik ugyan még nem tudtak beleszólni az élmezőny küzdelmeibe, de kiegyensúlyozott, szép produkciókat láthattunk tőlük! Az élen  – ahogy az várható volt – nagy verseny volt a közel azonos képességű, fiatal versenyzők között. A tét számukra az idei kaposvári EB-n való indulási jog megszerzése. A győzelmet ezúttal a legfiatalabb, még gyermek korú versenyző, Péter Ella (Lovasakadémia SC) szerezte meg Juventus hátán, elsősorban kötelező gyakorlatainak köszönhetően. A második Csipkereki Brigitta (Tündérkert LSE) végzett, akit most Herceg a szokottnál kevésbé segített a kűrben. Harmadik helyen Szloszjár Nóra (MPKSZ) zárt Cornetto hátán 6,197 ponttal. Kevéssel maradt le a dobogóról Keller Csenge (BLK) Herceg segítségével (6,169 pont). Sajnos az volt látható, hogy egyik páros sem volt igazán összhangban a lovával, vagy lovaik mutatott teljesítménye nem EB minőségű jelenleg, így tehát még van bőven tennivaló júliusig, hogy egyáltalán kvalifikációt tudjanak majd szerezni a lányok.


Péter Ella (Lovasakadémia SC) – Juventus

A fiúk között Habsburg-Lothringen Károly (MPKSZ) Cornetton volt az egyetlen induló. Károly kivitele évről-évre javul, és bár a kűrjébe most még neki is hiba csúszott, a szezon többi versenyén reméljük majd javítja ezt.


Habsburg-Lothringen Károly-Konstantin (MPKSZ) – Cornetto

A csapatok között örvendetesen ismét két együttes indult, természetesen itt is a kaposvári EB részvétel a cél. Ezúttal a rutinosabb kaposvári együttes győzött PM Star Lady hátán (5,735 pont), bár a kűrbe több hiba is csúszott. Az újonc sóskúti együttes Hubertuson még bizonytalan volt, nekik is időre van szükségük a magabiztosabb kivitelezéshez (5,281 pont).


Lovasakadémia SC junior csapata – PM Star Lady

Az újonnan bevezetett young vaulter kategória résztvevői szintén a kaposvári Eb részvételért harcolnak. A lányoknál Karna Rebeka (PHLSE) új lovával, Des Lys du Vivaroval meglepetésre megnyerte a kategóriát 6,475 ponttal. Rebekának nem volt könnyű dolga a nehéz természetű kancával, de hősiesen küzdve mindhárom feladatrészt abszolválta. Egy jobb lóteljesítménnyel jelentősen magasabb pontszámra is képes Rebus, reméljük lova is fel tud majd nőni a feladathoz. Másodikként kisebb meglepetésre a nagy esélyes, Bohácsi Melinda zárt, akinek a technikai kűrjéből 2 gyakorlat hiányzott, így az erre a részfeladatra kapott nagyon alacsony pontszámával még a  remekül sikerült kűrjével sem tudta befogni a hajrában Rebekát (6,406 pont).


Karna Rebeka (PHLSE) – Des Lys du Vivaro

A fiúk között egyedüli induló volt Basa Máté (Berri SE), aki ezúttal Herceggel próbált szerencsét. Sajnos Herceg a technikai kűrben olyan tempót diktált, amit Máté nem tudott követni, és emiatt összesítésben is nagyon alacsony pontszámmal zárt (5,639 pont).


Basa Máté (Berri SE) – Herceg

Felnőtt mezőnyünk nagyon megfogyatkozott, hiszen mindössze két rutinos hölgy volt itt a startnál. A győzelmet magabiztosan szerezte meg Németh Blanka (MPKSZ) és Cornetto, 7,412 ponttal. Somogyi Eszter (LSC) ezúttal Herceg hátán versenyzett, aki nem könnyítette meg Eszter dolgát, így végeredményben 6,449 ponttal zárt.


Németh Blanka (MPKSZ) – Cornetto

Bár az évi első versenyek sosem a magas színvonalról híresek, a nemzetközi indulók pontszámai most talán ehhez képest is kicsit alacsonyra sikerültek – legalábbis az edzők ezt remélik – főleg, ha tudjuk, hogy az EB részvétel kvalifikációs határa 6,5 pont.  Mert ha ezek a 5,8-6,3 közötti eredmények reálisak legjobbjainktól, akkor nem lehetünk nagyon bizakodóak az idei évet tekintve.  Reméljük azonban, hogy csak bíróink tolla fagyott be a hidegben, és legközelebb már bőven látunk majd 6,5 feletti összpontszámot. A versenyzők és edzőik mindenesetre biztosan dolgozni fognak rajta!

Last modified: 2022-04-04