ÖTÖDIK A MAGYAR JUNIOR CSAPAT!

Egyéb, Hírek

A magyar junior csapat a cseh Condor hátán

 

Nagy sikerrel zárult a kaposvári Junior- és Fiatal lovastornász Európa-bajnokság. A versenyzők és szakemberek egyöntetű véleménye alapján minden idők egyik legjobban megrendezett Eb-jén vett rész a több, mint 200 lovastornász.

Magyarország igyekezett minden kvótát kihasználni, így egy csapat, két páros, egy férfi és egy leány junior versenyző, míg a fiatal lovastornászoknál egy férfi és a sérülés miatt visszalépni kényszerült Bohácsi Melinda nélkül két női versenyző vágott neki a négy napig tartó küzdelmeknek.
Legsikeresebben a magyar junior csapat szerepelt, amit ezúttal a Lovasakadémia SC együttese alkotott. A cseh Condor nevű lovon szinte hibátlan produkciókkal minden nap egy helyezést javítva végül az ötödik helyezést szerezték meg (6,530 pont), és ezzel az elmúlt 20 év legjobb csapat eredményét tudhatják magukénak!

Párosaink is jól szerepeltek a népes mezőnyben. Habsburg-Lothringen Károly Konstanin és Hantos Orsolya kettőse a szlovák KCM Vaultinghorses Lord hátán végül a hatodik helyen zárt (6,617 pont). Az első fordulóban lovuk egy kissé izgatott volt, így az a produkció nem sikerült maradéktalanul jól, azonban a második napon már egy remekül bemutatott, felszabadult gyakorlatot láthattunk tőlük, amivel előre tudtak jönni a hatodik helyig. A hetedik helyen szintén magyar kettős, Szász Janka és Szloszjár Nóra zárt Cornetto hátán, tőlük is a második körben láthattunk pontosabb programot, végeredményük 6,536 pont lett. 

Habsburg/Hantos junior páros

A junior egyéni versenyben Habsburg-Lothringen Károlyért izgulhattunk, aki ezúttal is KCM Vaultinghorses Lord-on indult. Károly kiegyensúlyozottan versenyzett, teljesítménye végül a 13. helyre volt elég, eredménye 6,593 pont lett. A lányoknál mindössze egy versenyző szerzett indulási kvótát Csipkereki Brigitta személyében, aki a német Belasco nevű lovon versenyzett. Brigi a kategória alsó korhátán remek gyakorlatot mutatott be, ami a népes mezőnyben végül a 29. helyen végzett (6,468 pont), amivel ezúttal nem került döntőbe.

Talán a legnagyobb reményekkel indultunk a Fiatal lovastornász kategóriának, ahol a női mezőnyben a teljes kvótát ki tudtuk használni. Sajnos nem voltunk azonban szerencsések, hiszen Bohácsi Melinda az utolsó héten szerzett sérülése miatt visszalépni kényszerült, Karna Rebeka kiváló svájci lova pedig az eredeti svájci versenyző COVID betegsége miatt végül nem utazott Magyarországra, ami így az utolsó pillanatban nagyon nehéz helyzetbe hozta Rebekát. Végül a német Belascora esett a választás, a nagyon rövid idő alatt nem alakult ki harmónia a versenyző és a ló között, így Rebeka sajnos a 19. helyen zárt, 5,959 ponttal. Legjobban így Hutton Florencia szerepelt, aki Svájcban készül, és saját lovával tudott pályára lépni. Luki du Soufflet hátán remekül sikerült produkciókkal a 11. helyen zárta első Eb-jét, 7,124 ponttal. A fiúk között Basa Máté képviselte a magyar színeket. Sajnos Máté is új lóval kényszerült indulni, mivel Carlos sérülés miatt nem tudott részt venni a versenyen. Máténak is kellett volna még pár nap, hogy teljesen tudjon adaptálódni a lóhoz, ezért igazán a harmadik napra tudta a legjobbját nyújtani. Végül hetedik helyen zárta a versenyt, 6,598 ponttal.

Basa Máté/Luki du Soufflet

Az Eb mellett két kategóriában CVI versenyt is rendezett Kaposvár. A gyermek kategóriában a legjobb magyar versenyző Szász Janka lett, aki Rádiháza Horka hátán a nyolcadik helyen végzett (6,141 pont). A további eredmények: 10. Lázár Noémi (Autómata) – 6,056 pont, 12., Péter Ella (Autómata) – 5,828 pont, 13., Fórján Elmira (Rádiháza Horka) – 5,651 pont. A felnőtt 3*-os versenyben teljes magyar siker született Herningbe készülő lányaink személyében. Németh Blanka a lengyel Bastion hátán megnyerte a versenyt, 7,647 ponttal, míg Somogyi Eszter a második helyen végzett a svéd Feel Good segítségével, valamikori csapattársa, Bence Balázs által futószárazva.

Last modified: 2022-08-01