Amatőr versenyzés


Az Amatőr kategóriát azért hozta létre a Lovastorna Szakági Gyűlés, hogy a szakágban tapasztalattal még nem rendelkező egyesületek, versenyzők és edzők itt tudjanak bekapcsolódni a szakág munkájába, ez legyen az első lépcső a Lovastorna Szakág versenyeihez.

Aki kedvet kap kipróbálni magát ebben a szakágban és korábban még nem tette meg, először regisztrálnia kell magát a Magyar Lovassport Szövetség ügyfélkapuján keresztül.
Ezt követően, ha még nem rendelkezik MLSz-es Igazolási számmal, a regisztráció adataival belépve a Magyar Lovassport Szövetség ügyfélkapujába, rögzítheti magát, Szabadidő lovasként, a rendszerbe (itt
választ egyesületet és edzőt is). A kategória előnye, hogy rajtengedély vizsga nem szükséges hozzá,
mindössze a regisztrációt és a Szabadidő lovas rögzítését követően, Amatőr licencet kell váltani (2024-ban, 5 000 Ft / év), ami egy évig érvényes.
Ez a segédlet lépésről lépésre bemutatja ennek menetét:
https://drive.google.com/file/d/1mbR6LmemhelyCuVaCQPpoVxDApweEP5V/view?usp=sharing (Készítette Jancsecz György, 2020. február 14. – A segédlet eredetileg a Lovastorna Szakágban dolgozó edzők számára készült. A Szabadidő lovasok esetében a regisztrációt követően, az 1. oldal után, a 2. fejezettől – 8. oldal – folytatható az adminisztráció.)

A 2024-től az amatőr egyéni versenyzők két műlovas és két lovas kategóriából választhatnak. A versenyzőknek az első befutáskor egy könnyített kötelező gyakorlatsort kell bemutatniuk. Az AME (amatőr műlovas egyéni) és ALE (amatőr lovas egyéni) kategória második befutásában egy a szakág által összeállított kűr gyakorlatsort kell bemutatni zenére. Ezzel megkönnyítjük azon edzők munkáját, akik nem ismerik a kűr összeállításának szempontjait és így a kevésbé tapasztalt, nem lovastornára szakosodott felkészítők is azonos eséllyel vághatnak neki a versenyeztetésnek. A kűr pontozása az alábbi szempontok szerint történik: Lovastorna_szabályzat_14_3_Fuggelek
Az AMEO (amatőr műlovas egyéni OPEN kategória) és az ALEO (amatőr lovas egyéni OPEN) kategória esetén a második befutáskor már egy szabadon összeállított zenés kűr gyakorlatot kell bemutatni, amelyre a műlovon versenyzőknek 1,5 perc, a lovon versenyzőknek 1 perc áll rendelkezésére. 

Az Amatőr kategóriás versenyzőket a http://nevezes.lovastorna.hu felületen lehet nevezni a versenyekre.

 

Az amatőr kategóriák 2024. január 1-től:

Résztvevők köre: A versenyzők életkorára, nemére, képzettségére vonatkozó megkötés nincs. Az egyéni versenyben nem vehetnek részt a Magyar Lovas Szövetség Lovastorna szakágánál valaha, vagy aktuálisan érvényes nemzetközi vagy versenyzői lovastorna licenccel rendelkező sportolók. Páros és csapatversenyben az együttesek maximum 50%-a lehet versenyzői licenccel (maximum D kategóriában versenyző) rendelkező sportoló. 

Ruházat: A versenyzők a Magyar Lovastorna Szabályzat 713. pontjában rögzített szabályok Lovastorna_szabályzat_14_713_Ruhazat szerinti ruhát kötelesek viselni. A kűr gyakorlatokat ugyanabban a ruházatban is be lehet mutatni, mint a kötelező gyakorlatokat, tehát nem kell külön kűrruha!

Megrendezésre kerülő versenyszámok:
(egy versenyző csak egy egyéni kategóriában indulhat, de ezen felül indulhat páros és csapat kategóriában is):

Kategória

Kötelező gyakorlatok

Kűr gyakorlatok

AME
(amatőr egyéni műlovas)

(Minimum 6 induló esetén kötelező ketté bontani a résztvevők kormegoszlása alapján)

Műlovon kell bemutatni, időkorlát nincs.
A gyakorlatok kivitelezése megtalálható itt:
https://youtu.be/73qyOrRm6dw
Bemutatandó gyakorlatok:

Nem pontozott felugrás/feldobás

1.       Alapülés
2.       Fél zászló (csak láb kiemelése)
3.       Malom
4.       Térdelés oldalsó középtartással, lovaglóülésben befejezve
Lecsúszás befelé

Műlovon kell bemutatni, zenére. A gyakorlatok kivitelezése megtalálható itt:
https://www.youtube.com/watch?v=MoqJsnngkWI
Szabadon választható kűr gyakorlatok helyett egy kötelezően előírt kűr gyakorlatsort kell bemutatni (bemutatására nincs időkorlát):
1.      Felugrás alapülésbe/vagy feldobás (nem pontozott)
2.      Fekvőtámasz előre, szabadon választhatóan egy láb kiemeléssel
3.      Prince térdelés, választható kézmozdulat/tartás
4.      Állóspárga előre, mindkét kéz kapaszkodik a hevederen
5.      Nyakba átülés
6.      Nyakában térdelés (visszafelé zászló, csak láb kiemeléssel)
7.      Átlépés a hátára, Pad helyzet (választhatóan kiemelt láb), gyakorlat leépítése hátsó ülésbe
8.      Belső láb átemeléssel kifelé lecsúszás

ALE (amatőr egyéni lovas)
(Minimum 6 induló esetén kötelező ketté bontani a résztvevők kormegoszlása alapján)

Lovon lépésben kell bemutatni, időkorlát nincs
Nem pontozott felugrás/feldobás

1.    Alapülés
2.    Fél zászló (csak láb kiemelése)
3.    Malom
4.    Térdelés oldalsó középtartással, lovaglóülésben befejezve
5.    Lecsúszás befelé

Lovon lépésben kell bemutatni az AME kategóriánál ismertetett gyakorlatokat, zenére

A szabadon választott kűr gyakorlatok helyett egy kötelezően előírt kűr gyakorlatsort kell bemutatni (bemutatására nincs időkorlát):

1.      Felugrás alapülésbe/vagy feldobás (nem pontozott)
2.      Fekvőtámasz előre, szabadon választhatóan egy láb kiemeléssel
3.      Prince térdelés, választható kézmozdulat/tartás
4.      Állóspárga előre, mindkét kéz kapaszkodik a hevederen
5.      Nyakba átülés
6.      Nyakában térdelés (visszafelé zászló, csak láb kiemeléssel)
7.      Átlépés a hátára, Pad helyzet (választhatóan kiemelt láb), gyakorlat leépítése hátsó ülésbe
8.      Belső láb átemeléssel kifelé lecsúszás

AMEO
(amatőr műlovas egyéni OPEN)

(Minimum 6 induló esetén kötelező ketté bontani a résztvevők kormegoszlása alapján)

Műlovon kell bemutatni, időkorlát nincs.
A gyakorlatok kivitelezése megtalálható itt:
https://youtu.be/73qyOrRm6dw
Bemutatandó gyakorlatok:

Nem pontozott felugrás/feldobás

1.       Alapülés
2.       Fél zászló (csak láb kiemelése)
3.       Malom
4.       Térdelés oldalsó középtartással, lovaglóülésben befejezve
Lecsúszás befelé

Műlovon kell bemutatni, időkorlát 1,5 perc.
Egy szabadon összeállított gyakorlatsort kell bemutatni zenére.
A kűrbe kötelezően beépítendő elem nincs.

ALEO
(amatőr lovas egyéni OPEN)

(Minimum 6 induló esetén kötelező ketté bontani a résztvevők kormegoszlása alapján)

Lovon kell bemutatni, időkorlát nincs.
A gyakorlatok kivitelezése megtalálható itt:
https://youtu.be/73qyOrRm6dw
Bemutatandó gyakorlatok:

Nem pontozott felugrás/feldobás
1.       Alapülés
2.       Fél zászló (csak láb kiemelése)
3.       Malom
4.       Térdelés oldalsó középtartással, lovaglóülésben befejezve
Lecsúszás befelé

Lovon kell bemutatni, időkorlát 1 perc.
Egy szabadon összeállított gyakorlatsort kell bemutatni zenére.
A kűrbe kötelezően beépítendő elem nincs.

Páros műlovas
A páros egyik tagja lehet nem amatőr versenyző. A nem amatőr státuszú versenyző maximum D kategóriában versenyezhet.

Nincs

Műlovon, időkorlát: 2 perc
A kűrbe kötelezően beépítendő elem nincs.

Csapat műlovas
(csapatok létszáma 4-7 fő között változhat)
A csapattagok max. 50%-a lehet nem amatőr versenyző. A legmagasabb, nem amatőr státuszú versenyző maximum D kategóriában versenyezhet.

Nincs

Műlovon, időkorlát: 4 perc
A kűrbe kötelezően beépítendő elem nincs. Egyes, kettes és hármas gyakorlatok kerülnek értékelésre, a kűr folyamán és a műló nem maradhat üresen.