Válogatási irányelvek

Válogatási-irányelvek-2022 (letölthető)

Válogatási irányelvek 2022

 

 

2022 ismét egy jelentős év lesz a lovastorna szakág számára. Senior versenyzőink számára a dániai Világjátékokon való részvétel a fő cél. Szerencsére mindkét felnőtt versenyzőnk (Németh Blanka és Somogyi Eszter) már tavalyi eredményeivel kvalifikálta magát a Játékokra, így számukra a minél sikeresebb felkészülés és eredményes szereplés a kitűzött cél.

Juniorjaink és fiatal lovastornászaink (Young vaulter) számára a hazai, Kaposváron rendezett Európa-bajnokság a fő verseny idén. Szövetségi kapitányként és rendezőként is idén a legfőbb célom, hogy minél népesebb magyar csapat állhasson ott a rajtnál. Juniorjaink számára ez az év nagyon nehéz lesz, hiszen jelenleg nincs kvalifikációval rendelkező női egyéni versenyzőnk, minden pályázó még az alsó korhatár közelében van. Így tőlük elsősorban a részvételi lehetőség kivívása lenne nagy fegyvertény, magán a versenyen egy tisztességes helytállást várok tőlük. A fiúk között Habsburg-Lothringen Károly-Konstantin az egyetlen magyar résztvevő lesz, hiszen ő már rendelkezik kvalifikációval. Két páros készül a junior kategóriában, amennyiben ők megszerzik a kvalifikációt, szintén ott állhatnak majd a kaposvári rajtnál. Ahol még várható verseny, az a csapat kategória, hiszen két klub készül junior együttessel. Látva az elmúlt évek eredményeit, fontosnak tartom, hogy ebben a kategóriában is legyen magyar induló.

A young vaulter kategóriában egy férfi és három női versenyző készül, közülük egyedül Bohácsi Melindának kell még kvalifikálódnia, hogy mindannyian starthoz állhassanak majd Kaposváron.  

Így tehát a junior lányok és a junior csapatok kategóriája az, ahol esetlegesen döntést kell majd hozni az indulásról. A válogatás szempontjából kiemelt versenyek:

  1. Tavaszi Kupa, Kaposvár
  2. Minősítő verseny, Szilvásvárad
  3. CVI Kaposvár
  4. (amennyiben minden egység, vagy a kérdéses egységek vállalják a részvételt, úgy a CVI Samorin is válogató verseny lehet).

 

Mivel a Tavaszi kupán jelenleg várhatóan 11 leány fog indulni junior kategóriában, ezért a korábbi helyezési számos összevetés elég fals eredményeket hozhat, főleg, hogy közülük sokan nem is tervezik majd az EB indulást. Amit én most vállalhatónak látok, az a következő: amennyiben több, mint 3 leány versenyző kvalifikálódik az EB-re, akkor ezen 4 vagy 5 leány versenyeinek végpontszámait (CVI esetében csak az első fordulós végeredményt) összeadjuk a fenti 3 vagy 4 verseny vonatkozásában, és átlagoljuk őket. A magasabb pontszámmal rendelkezők vehetnek részt az EB-n.

Csapatok esetében ugyanígy számolnék, az ő esetükben viszont (mivel itt mindenki részt vehet a második fordulóban is) a CVI-knél is a végpontszámot venném figyelembe.

Mivel most még előre nem látható események felboríthatják ezt a rendszert (sérülések, betegségek), ezért a fenti számítás nem fix és örök érvényű, fenntartom a jogot egy szakmai döntés meghozatalára, melybe bevonom majd edző kollégáimat is.

 

A CVI versenyeken eredményesen szereplő versenyzőkre vonatkozó eredményességi támogatás valamennyi sportolóra érvényes, függetlenül attól, hogy válogatottak-e vagy sem. Ugyanígy az EB-VB részvétel támogatásánál előírt követelményeket teljesítő lovastornászok a válogatott státuszuktól függetlenül megkaphatják a szakági támogatást az eredményük alapján. (https://lovastorna.lovasszovetseg.hu/valogatott-tamogatasi-rendszere/)

 

Kaposvár, 2022. március 28.

 

 

                                                                                                                      Villányi Krisztina

                                                                                                                      szövetségi kapitány