2026. január 17–18-án ismét összegyűltek a lovastorna szakág edzői és futószárazói, hogy tovább mélyítsék szakmai tudásukat. Ezúttal a Lengyelországból érkező Michelle Küngre irányult a figyelem, aki a nemzetközi lovastornasport elismert futószárazója. Kiváló lovaival nemcsak a CVI-versenyeken, hanem Európa- és világbajnokságokon is rendszeresen felhívja magára a bírók figyelmét – amit gyakran az adott kategóriák legmagasabb pontszámaival honorálnak.
Michelle rendkívüli érzékkel közelít a lovakhoz: a testbeszéd finom eszközeit tudatosan használva épít ki bizalmat és tekintélyt, miközben eléri, hogy jelzései egyértelműen célba érjenek, és a lovak ennek megfelelően reagáljanak.
Az elméleti blokk középpontjában az ember és ló közötti kommunikáció állt: a különböző jelzések szerepe, helyes alkalmazása, valamint a nélkülözhetetlen testbeszéd jelentősége. Bemutatásra került a futószárkezelés alapelve és az a folyamat is, amely a versenyeken elvárt magabiztos, együttműködő viselkedéshez vezet.
A gyakorlati rész során a résztvevők a BLK két remek lovának segítségével próbálhatták ki Michelle módszerét, majd egyéni foglalkozásokra is sor került. Ezeken a futószárazók a saját lovukkal kapcsolatos, egyedi kihívásokra kaptak célzott javaslatokat, és választ a felmerülő kérdéseikre.
Összefoglaló: https://www.facebook.com/watch/?mibextid=wwXIfr&v=1956050501962624&rdid=XTwvKHg7YJXOXGU5






