Legyőzhetetlen volt a magyar junior 2* csapat a Budapesti CVI-n

Egyéb, Hírek

Egy nagyszerű nemzetközi lovastorna versenynek adott otthont a Budapesti Nemzeti Lovarda április 26-28 között. Összesen 18 nemzet, 60 lóval és több mint 150 versenyzővel érkezett erre az eseményre.

A csütörtöki állatorvosi ellenőrzésen mind a 12 magyar ló megfelelt a követelményeknek, így a magyarok számára 25 egyéni versenyzővel, 1 párossal és 2 csapattal péntek reggel az 1*-os kategóriákkal megkezdődött a verseny.

Gyerek kategóriában több olyan versenyzőnk is volt, akik életük első nemzetközi versenyén indultak, s közülük többen is az új szabályoknak megfelelően rögtön két lóval tettek próbát a következő kategóriához szükséges kvalifikációs pont megszerzésére. Csaplár Anna és Szikra Jázmin Dr. Lassó Attila futószárazásával Monte Cristo hátán sikeresen vette az akadályt, így ők a szombati versenynapon már a gyerek 2* kategóriában folytathatták a versenyt. Szintén sikeresen kvalifikált Horváth Hanna, ugyancsak Dr. Lassó Attila futószárazásával Furioso Aldato-7 Marcipán nevű lovával, valamint Szabados Janka, aki kimagasló pontszámával (6,610) Rádiháza Horka hátán Ács Kornélia futószárazásával kiérdemelte hogy a dobogó legfelső fokára álljon. Nem sikerült most a kvalifikáció, de nagyszerű gyakorlatokat láthattunk Horvát Hannától Monte Cristo hátán és Szikra Jázmintól, Csaplár Annától és Eve Alettától, akik Furioso Aldato-7 Marcipánnal versenyeztek. 

Junior 1* kategóriában 8 versenyzőnk indult. Szita Eliza (5. helyezett) és Nagy-Baló Bori (6. helyezett) örülhetett a legjobban, mert a szükséges pontot megszerezve kvalifikáltak a legnépesebb junior 2* kategóriába. Hertel Csenge csupán néhány századdal lemaradva a kvalifikációról a 8. helyen végzett. Őket követte Gyombolai Szonja, Papp Viola, Szebényi Lili, Ombódi Angelika Gréta és Takács Hanga, akiktől szintén nagyon szép gyakorlatokat láthattunk.

Az 1*-os senior versenyszámban három versenyzőnek szurkolhattunk. A hosszú térdsérüléséből visszatérő Nyulasi Zita, számára új lóval (Fecske) és futószárazóval (Jancsecz Dorottya) magabiztosan versenyzett. 6,786 pontszámával a dobogó harmadik fokára állhatott fel és tovább léphetett a 2*-os versenyszámba. Itt nem csak egyszerűen javított korábbi gyakorlatán, hanem ő kapta a legmagasabb pontszámot (7,266) a döntős kűr gyakorlatára és összesítésben a 2. helyen végzett. Zita ezzel két érmet is gyűjtött a budapesti versenyen és kvalifikált a Seniorok 3*-os kategóriájába. 5. helyen végzett a BLK versenyzője Kiss Laura Flóra és 11. helyen Semerédy Alexandra, akit szintén jó pár év kihagyás után üdvözölhetünk újra a lovastorna mezőnyben.

Szárnyaló LSE csapata

1*-os csapat kategóriában örülhettünk a Szárnyaló LSE új kezdő csapatának, akik Francesco van Louven hátán Páska Ildikó futószárazásával mutatkoztak be a nemzetközi bíróknak. Ezen a versenyen nem akadt kihívójuk, így boldog győztesként emlékezhetnek majd vissza a 2024-es Budapesti CVI-re.

 

A szombati nap a 2* és 3* versenyszámokról szólt. 

Gyerek kategóriában Biczó Boglárka mutatott meggyőző gyakorlatokat. Automata hátán, Villányi Krisztina futószárazásával bejutott a vasárnapi döntőbe, ahol javítva pontszámán, de megtartva helyezését végül a 7. helyen zárt. A frissen kvalifikált versenyzőink közül Szabados Janka az előző starthoz képest egy új lóval (Catalin Gidran-5 (Andor)) tett próbát és végül a 16. helyen végzett.  Szikra Jázmin Katalin 17. , Csaplár Anna 18. és Horvát Hanna 19. helyen zárta élete első nemzetközi versenyét.

Csipkereki Brigitta

A legnépszerűbb kategória ezen a versenyen is a junior 2* volt, ahol 40 versenyző mérte össze tudását.
Radák Mira Luca két lóval is starthoz állt. Habsburg Lothringen Eilika futószárazásával Cornetto hátán 7,282 ponttal a 8. helyen, Maria Lehrmann futószárazásával Dicaprio hátán 7,010 ponttal a 12. helyen jutott a döntőbe, ahol végül az 5. és a 11. helyen végzett. A magyar versenyzők közül szoros küzdelemben 6,912 ponttal végül Csipkereki Brigittának sikerült még bekerülni a 15 fős döntőbe, aki idén új lóval (Des Lys du Vivaro) és új futószárazóval (Csipkereki Olga) vág neki a nemzetközi megmérettetéseknek. A döntő gyakorlata jól sikerült, amivel két helyet előrébb lépve a 13. helynek örülhetett. Szász Janka, Ács Kornéliával és Rádiháza Horkával egy gyönyörű kötelező gyakorlatot mutatott be, amit a bírók igen magas pontszámmal (7,282) értékeltek. Sajnos a kűrben volt egy apró megingása és ezzel visszacsúszott a 21. helyre.

Péter Ella

Péter Ella és Lázár Noémi szintén két lóval tett próbát. Ella Automatával a 18., PM Star Ladyvel a 23. helyen végzett. Noémi PM Star Ladyvel a 25. és Automatával a 26. helyet szerezte meg. Mindkét lovat Villányi Krisztina futószárazta.
A frissen kvalifikált versenyzők közül Szita Eliza 30. Nagy-Baló Bori a 35. helynek örülhetett.

Young 2* kategóriában Hutton Florencia egy számára idegen lóval (KCM Vaultinghorses Lord) startolt. Az összeszokás ilyen rövid idő alatt nem teljesen sikerült, így Florencia végül a 14. helyet szerezte meg Andrea Barczi futószárazó segítségével.

 

Porcsa Lenke és Lázár Noémi

Junior 2* párosunk mindkét fordulóban szép gyakorlatot mutatott be PM Star Lady hátán. 6,609 ponttal az 5. helyen zártak.

 

 

 

 

 

 

Basa Máté

Senior 3* kategóriában a lányoknál Somogyi Eszter, a fiúknál Basa Máté állt starthoz. Mindkét versenyzőt a rutinos Zakariás segítette, akit Sándor Natália futószárazott. Eszter 6,78 ponttal a 8. helyen végzett, Máté 6,956 ponttal a dobogó második fokára állhatott fel.

 

 

 

 

 

Sóskúti Manók junior csapata

Az utolsó versenyszámban a Junior 2* csapatunknak szurkolhattunk. A lányoktól versenyről versenyre egyre szebb kötelező gyakorlatokat láthatunk és új kűrjük is kezd összeérni. Az első forduló apró bizonytalanságainak már nyoma sem látszott a döntőben. Második kűrjükkel megérdemelten megelőzték osztrák riválisaikat. 7,209 ponttal ünnepelhették győztes teljesítményüket.

 

 

 

 

Habsburg Lothringen Eilika, Cornetto, Habsburg Károly

A csapat verseny legmagasabb lópontszámát Cornetto érte el, így az eredményhirdetésen ő is átvehette méltó jutalmát.

Last modified: 2024-05-01