Balszerencsés Világkupa kezdet – Bence Balázs ötödik Párizsban

Hírek

Idén tehát mindössze négy helyszín közül választhattak a résztvevők, így elegendő volt kettőn indulni az eddig megszokott három helyett. Szintén az idei évtől került bevezetésre, hogy nem hat, hanem nyolc versenyző vehet majd részt a döntőben, így a férfiaknál ketten, a nőknél egy valaki nem jut majd döntőbe – hiszen itt eleve már csak kilencen vállalták a részvételt, míg a párosoknál mind a négy duó ott lehet majd Saumurben. Kérdés lesz-e így majd értéke a döntőnek?
Bence Balázs a két első fordulót, Párizst és Salzburgot választotta, így a fordulók végén marad még idő a 2019-es kűrök megalkotására és begyakorlására is, hiszen a Világkupán egy hosszabb, 80 másodperces gyakorlatot kell bemutatni, így ide külön kell készülni.
Párizsra egy már jól ismert svájci lovat, Amaretto du Perchet-t béreltük Balázsnak, aki már több magyar versenyzőt kisegített, többek között már Balázst is 2015-ben, idén pedig a junior Eb-n két bronzérmet is szerzett egyéniben és párossal, joggal gondoltuk, jó választás lesz. Az edzéseken minden simán ment, Balázs szinte az első perctől fogva otthonosan mozgott rajta, minden gyakorlatot meg tudott csinálni – ami kölcsön ló esetében nem mindig megy, hiszen nem minden ló visel el minden típusú gyakorlatot – és azt tudtuk, Amaretto nem egy ideges típus, így reménykedtünk egy jó szereplésben.
A pénteki napon került sor az állatorvosi vizsgálatra, ahol bár Amaretto átment, a francia állatorvos jelezte, egy esetleges VK döntő esetén már kizárásra kerülne, bár nem mondható sántának, de mégsem „fit to compete”. Hát azért ez nem volt jó előjel, de a lényeg, hogy most zöld utat kapott.
Este került sor az első fordulóra. Az öt férfi induló közül Balázs másodikként lépett pályára. Két kisebb megingása volt, viszont az új huszáros koreográfia végre nagyon együtt volt a zenével, igyekeztünk új, ötletes megoldásokat is a kűrbe csempészni, joggal bizakodtunk. A pontok aztán mindjárt ráébresztettek (7,568), még mindig magyarok vagyunk. A ló nagyon alacsony pontszámot, 6.0-t kapott, és Balázs pontjai sem röpködtek, főleg a művészi pontszám, amitől most javulást, és nem romlást vártunk, de hiába, úgy tűnik a francia bírónőnek ez a kűr nem tetszett. Ezzel így a negyedik helyet sikerült megszerezni az ugrását elvétő, és abból leeső Thomas Brüsewitz előtt. Mivel a mezőny nagyon erős volt, azt már sejtettük, hogy ebből előrébb nem nagyon lehet majd jönni, mivel Amaretto várhatóan jóval alacsonyabb pontokat kap majd, mint a többi ló, de szerettük volna a helyet tartani, ami már esélyt adott volna a döntőbe jutáshoz. A másnapi kűr azonban átírt mindent. A svájci sárga eléggé enerváltan mozgott már a kűr elején is, többször úgy tűnt, szinte megáll, ami meg-meg akasztotta Balázs gyakorlatait. Arra viszont nem számítottunk, hogy aztán egy gyakorlatot követően valóban meg fog állni. A stoppot követően sem sikerült felébreszteni, így Balázsnak nem volt elég lendülete visszajönni a külső ülésváltásból, így ezt egy esésként könyvelték a bírók. Ezzel természetesen Balázs már visszacsúszott az utolsó helyre, hiszen mind az ő, mind a ló pontjai nagyon alacsonyak lettek, erre a fordulóra 6,787 kapott, így összességében 7,178 ponttal zárt. Kis vigasz volt, hogy ebben a gyengére sikerült kűrben a másik művészit pontozó bíró már sokkal jobbnak látta a gyakorlatot, reméljük ez lesz majd az általános vélekedés, ha sikerül majd jól bemutatni a kűrt.
Folytatás jövő héten Salzburgban, ezúttal saját lóval!
Eredmények:
Nők:
1. Nadja Büttiker (SUI) – Acardi van de Kapel – 8,278 pont
2. Ilona Hannich (SUI) – Acardi van de Kapel – 7,913 pont
3. Corinna Knauf (GER) – Don Filippo – 7,850 pont
Férfiak:
1. Lukas Heppler (SUI) – Acardi van de Kapel – 8,588 pont
2. Juan Martin Clavijo (COL) – Don Dorador – 8,531 pont
3. Clément Taillez (FRA) – Dyronn – 8,236 pont
4. Thomas Brüsewitz (GER) – Don Filippo – 7,826 pont
5. Balázs Bence (HUN) – Amaretto du Perchet – 7,178 pont
Párosok:
1. Zoe Maruccio – Syra Schmid (SUI) – Don Dorador – 8,097 pont
2. Haley Smith – Daniel Janes (USA) – Amaretto du Perchet – 7,199 pont

Last modified: 2019-01-08