Keresés:

Bence Balázs ötödikként zárt a Világkupa döntőben!

A Dortmundban zajló FEI World Cup Vaulting sorozat döntőjén először volt magyar résztvevő. Bence Balázs a kvalifikációs fordulók alapján a hatodik helyen jutott a németországi döntőbe. A kaposvári versenyi ezúttal azon a Keep Cool III nevű svájci lovon indult, amely már a salzburgi fordulón bronzéremhez segítette. A mezőny legfiatalabb versenyzőjeként az első napi bemelegítő versenyszámban még hatodikként zárt, ennek eredménye azonban csak az indulási sorrendet határozta meg, a végeredménybe nem számított bele. A pénteken lezajlott első fordulóban Balázs fel tudott jönni az ötödik helyre, amit a vasárnapi második fordulóban is meg tudott őrizni, így ezen a helyen zárta a döntőt is.

Lovastorna nyílt nap!

Bence Balázs a Világkupa döntőben!

A harmadik és egyben utolsó, lipcsei forduló után biztossá vált, hogy Bence Balázs első magyarként bejutott a Világkupa sorozat dortmundi döntőjébe. Bár a lipcsei forduló nem sikerült hibátlanul Balázs számára, hiszen lova kissé kiszámíthatatlanul viselkedett, és így a hatodik helyen zárt, de korábbi két harmadik helyének köszönhetően így is bent lehet majd a fináléban, ahova hatodikként jutott be. 

Új vezetés a lovastorna szakág élén

A lovastorna szakág 2017. január 15-i ülésén Páska Ildikót választotta szakági elnöknek. A szövetségi kapitányi poszton Villányi Krisztina maradt. 

Az új lovastorna szakbizottság 5 fővel tevékenykedik tovább, tagjai: Habsburg Eilika, Jancsecz György, Páska Ildikó, Török Barbara, Villányi Krisztina.

Régebbi hírek
© Magyar Lovas Szövetség | Minden jog fenntartva | Oldaltérkép | Grafika és szerkesztés: Win-Win Position Kft.
Archívum