Sikeresen zárult az aacheni Európa-bajnokság lovastornászaink számára. Első felnőtt kontinensviadalán Bence Balázs a nyolcadik helyen zárt Zakariás hátán. A mindössze 19 éves versenyzőtől ez egy remek eredmény, és ezzel várhatóan a Világranglista első tíz helyének valamelyikére kerül majd.
Nagyon jól szerepelt Csordás Réka-Gadolla Réka (Zakariás) összeállítású párosunk is, aki az első forduló után a hatodik helyen állt, majd a döntőben végül a hetedik helyen fejezte be a versenyt.
Még két indulónk volt a női versenyben. Németh Blanka remekül zárta a kötelezőket, hiszen a döntőt jelentő 13. helyen állt, a kűrben azonban lova Garfield a kívánatosnál gyorsabb tempót diktált, így nem sikerült realizálni a döntős esélyt, így Blanka a 21. helyen zárt. A másik magyar lány, Somogyi Eszter (Zakariás) 23-ként fejezte be a versenyt.