Ötödik hely Salzburgból is!

Hírek

Úgy tűnik az idei évi Világkupa sorozatban nem állt Bence Balázs mellé a szerencse. A párizsi kevésbé jól sikerült forduló után bíztunk benne, hogy Salzburgban majd saját lóval javítani tud. A rossz hír azonban már Párizsból hazafelé elért minket… Fő lovunk, Elegáns megsérült a boxban. Sérülése nem tűnt vészesnek, ezért reménykedtünk utazhatunk vele, azonban másnap reggelre a lába bedagadt és bemelegedett. Mivel gyulladáscsökkentőt nem kaphatott a doppingvizsgálat miatt, vártunk, hűtöttük, de mivel keddig nem történt változás, ezért döntöttünk, a ló érdekében inkább kezdjék meg  a gyógyszeres kezelést, mi pedig a tartalék lóval, Landgolddal utazunk.

Reménykedtünk, Goldi egyébként flegmatikus természete jól fog jönni a Világkupa forgatagában,  főleg, hogy itt a melegítésre is mindössze két kör áll rendelkezésre, ezért célszerű olyan lóval utazni, ami egyébként nem istállógőzös, hiszen a rendelkezésre álló kb. 10 perc már csak arra elég, hogy egy rövid átmozgatás után egy-két gyakorlat erejéig felmenjen a tornász.

Csütörtök este az állatorvosival vette kezdetét a verseny, amit Goldi simán vett. Másnap háromkor volt az első forduló. Goldi nyugodt volt, jól ment a bemelegítés, az arénában pedig inkább hajtóssá vált, nem igazán vette az előrehajtó segítségeket. Így Balázsnak nehezebb dolga volt rajta, hiszen a ütem nem volt állandó, így jelentősen átvariált kűrt mutatott be, amit a bírók sem értékeltek igazán jól, az elért pontszámmal (6,996 pont) az ötödik helyen kezdett.

Másnap a kiegészítő CVI versenyen a Lovasakadémia SC színeiben Jezerniczky Nóra is indult a Ch2*-os versenyben, szintén Landgolddal. Ez a verseny a vásárcsarnok épületében zajlott, párhuzamosan egy ugróversennyel, és ló-illetve kutya agility bajnoksággal, így a körülmények nem voltak éppen lóbarátok. Goldi sokkal izgatottabb volt ezen a helyszínen, mint a nagy arénában, a kör egy pontján mindig megszaladt, illetve többször mutatott érzékenységet a derekára. Így Nóri sem tudta a maximumot nyújtani, nyolcadik helyre volt elég a bemutatott kötelező, elég alacsony pontszámmal (5,347). Röviddel ezután már a kűrt is be kellett mutatnia, a ló hasonlóképpen ment, így itt sem volt könnyebb dolga, végül a nyolcadik helyen is zárt, 5,138 ponttal.

Délután Balázs utolsó fordulója következett. Goldi nagyon jól dolgozott a bemelegítőben, a körön azonban ismét izgatottabb volt. Balázs egy könnyített kűrt mutatott be rajta, így sok egyedi eleme kimaradt sajnos. Végeredményben így nem tudott előrébb jönni, az ötödik helyen zárt 6,844 ponttal.

Balázs így két ötödik hellyel zárta a világkupa sorozatot, az, hogy ezzel be tud-e majd jutni a saumuri döntőbe, csak akkor derül ki, ha az utolsó két forduló is lezajlik majd januárban.

Last modified: 2018-12-18